Részletek Srípád B.B. Avadhút Mahárádzs által az orosz tanítványoknak írt, Sríla Gurudév eltávozásával kapcsolatos eseményeket bemutató leveléből.
Kedves Bhakták!
Elnézést kérek e régóta várt levél késedelméért.
Kétségtelen, hogy Sríla Gurudév eltávozásának híre villámként hasított egész nemzetközi vaisnava családunk szívébe. Nekem kivételes módon megadatott az a lehetőség, hogy jelen lehessek Sríla Gurudév eltávozásakor. Elmesélném az elmúlt hónapokban történt drámai események körülményeit, azok sorrendjében.
Az orosz tanítványok delegációja - Vidzsaj Raman Prabhu, Szahadév Prabhu, azok az indiai bhakták, akik Oroszországban segítenek a Misszió vezetésében, (Dr. Dzsaj Kumár, Dr.Ram Szundar és Dr. Amit Krisna Gószvámí,) Prémánanda Prabhu és Anukrisna d.d. - és jómagam jelen voltunk Navadvipban a Vjásza Púdzsa ünnepen, ahol Sríla Gurudév, Srípád Ácsárja Mahárádzsot nevezte meg utódjaként és a Srí Csaitanja Száraszvat Math vezető ácsárjájának.
Természetesen azoknak, akik közelről ismerték Gurudévet, ez nem volt meglepetés, mivel Ácsárja Mahárádzs kivételes helyzete, mint Gurudév legközelebbi szolgája mindenki számára nyilvánvaló volt környezetében. Amikor Gurudév kifejezte végső akaratát, az idősebb nyugati bhakták (szannjászík, több országban a Missziók vezetői, helyi központok vezetői), boldogan elfogadták döntését. Azonban nincs fény árnyék nélkül, és azonnal megjelentek az újonnan választott ácsárja irigyei.
(...)
Egyikünk sem gondolta, hogy ezek lesznek Gurudévvel együtt töltött utolsó napjaink. Habár egészségi állapota nagyon rossz volt, Gurudév kegyesen nem mutatta jelét annak, hogy távozni készülődik. Folyamatosan fogadta a bhaktákat, sőt, még avatásokat is adott. Az utolsó, akiknek személyesen adott avatást Ram Randzsan volt Moszkvából, és Mirra Mexikóból. Mikor Ram Randzsant avatta, Sríla Gurudév adott neki egy kekszet az asztaláról, de amikor látta, hogy Ram Randzsan úgy eszi a kekszet, hogy nincs mit innia hozzá, öntött neki egy fél pohár teát a saját poharából. Kedves bhakták, mikor ezt láttam majdnem elsírtam magam, szívemben annyira túlcsorduló boldogságot éreztem.....Csak most tudatosult bennem, hogy életemben többé nem lehetek ilyen kegyes személyiség társaságában.
Ahogy múltak a napok, Sríla Gurudév egyre rosszabbul érezte magát, tüdőfertőzése nem hagyta szabadon lélegezni; a fizikai szenvedések ellenére azonban megosztotta velünk értékes társaságát. Személyes szolgálói, elvesztve minden időérzéküket, a nap 24 órájában folyamatosan vele voltak. Néha, mikor Gurudév kicsit jobban érezte magát, énekelt, viccelődött és slókákat idézett, ám az utolsó három napon nagyon elcsendesedett.
Egyik nap Déva Bandhu Prabhu (Gurudév szakácsa, a brazíliai Nanda Prija férje) mondta, hogy Gurudév néhány napja nem hajlandó elfogadni a szteroidokat (a fő életbetartó gyógyszereit). Majd mikor a Templomból a Szévak Bhavan felé tartottam, megláttam Nanda Priját egy nagy tányér praszádammal.
Mit csinálsz itt? - kérdeztem. A láthatatlan vendégnek szolgálom fel a praszádot - válaszolta. Milyen vendégnek? - kérdeztem.
Nanda Priya beavatott: Gurudév azt mondta neki, hogy egy nagyon öreg és fontos szádhu meglátogatta, és egy fontos beszélgetésük volt, ami után Gurudév megkérte, hogy adjon a vendégnek praszádamot. Ismerve Gurudév misztikus természetét, nem lepődtünk meg. Transzcendentális világgal való kapcsolata több mint egyértelmű volt mindenki számára.
Arra gondoltam, majd ha Gurudév viccelődő hangulatban lesz, megkérem árulja el ennek a szádhunak a nevét. De erre már nem került sor. Talán a vendég személyesen Sríla Srídhar Mahárádzs volt, vagy valaki más a Guru-vargánkból. Már csak találgathatunk.
Másnap ékádasí volt. Valamilyen okból elhatároztam, hogy böjtölni fogok. Aravinda Lócsan Prabhuval elmentem sétálni egyet a templom körül - hihetetlenül szép este volt, kellemesen hűsítő szellő fújt, és mi örültünk az ékádasínak és a friss szellőnek, amely elfújta Kalkutta fojtogató levegőjét.
Este bementünk Gurudévhez darsanra: szokatlanul sok ember vette körül. Ott ült, és rejtélyesen mosolygott. Mindenki a kedvében akart járni valamivel.
Jamuna Dévi fényképeket mutatott neki a bhaktákról, aztán eszünkbe jutott, hogy még nem látta a Szív tánca c. prédikációs filmet (a Grusinszkij Fesztiválról, ahol hosszú ideig táncoltunk és kírtanáztunk a tömeggel). Sríla Gurudévnek annyira tetszett ez a film, hogy Jamuna d.d. lejátszotta neki még egyszer. Miután megnéztük a videót, kicsit elfáradt, és Jamuna d.d. még egy rövid videót mutatott neki -a kínai Tavaszi Fesztiválról. A kínai balett akrobatái egy szférikus színpadon, az istenek arany ruhájába öltözve a tavasz érkezését táncolták el. A kupola alól a tavasz istene ereszkedett le a színpadra, az akrobaták pedig úgy röpködtek a levegőben, mintha pillangók lennének. Az egész olyan volt, mint valami csodás ünnep a lelki világban.
Gurudév elgondolkodva nézett a képernyőre ... majd ránk ... Senki sem tudta, hogy épp elköszönt tőlünk. Nem akart senkit megzavarni. Hódolatunkat ajánlottuk, és szobáinkba mentünk.
Megéreztem Gurudév távozási szándékát, de reméltem, még egy pár hónapot velünk marad. Dr. Kumár elment, én sokáig álmatlanul hánykolódtam az ágyamban, hasonlóan a többi bhaktához. Elővettem a noteszom, és valamilyen okból Sríla Gurudév emlékművét kezdtem rajzolgatni. Eszembe jutott Sríla Rúpa Gószvámí és szinte el se tudtam képzelni, hogy Rúpa Gószvámí és Raghunáth Dász Gószvámí ugyanazon a napon távoztak: Gaura Dvádasí napján. Aztán elnyomott az álom.
Jamuna Dévi kiáltására ébredtem: - Avadhút, kelj fel! Tisztában voltam vele, hogy valami fontos történt. Gurudév szobájába rohantam. Megdöbbentő kép tárult a szemem elé: A tanítványok mind Gurudév ágya körül csoportosultak, Kisórí Dévi Dászi pedig épp mesterséges légzésben részesítette.
- Gyorsan, próbáld meg a szívmasszázst - mondtam Kisórínak, de Jamuna leállított: - Már késő, távozott...
Nem törődtem bele, kértem Kisórít, folytassa a mesterséges lélegeztetést. Egyszer csak láttam, hogy Sríla Gurudév párszor megmozdította a kisujját, mintha csak búcsút intene utoljára.
Kisórí Dévi Dászí elmondta, hogy miután este a videónézés után szobáinkba távoztunk, Gurudév békésen pihent, aztán éjfélkor volt egy kisebb rohama. Ezután elaludt, és majd négy órát aludt. De mikor felébredt, már minden nagyon gyorsan zajlott. A bhakták mindenáron szteroidot akartak neki adni, de Ő elhárította, és tudtukra adta, hogy zavarják. Mindenkin eluralkodott a pánik, nem tudták mit csináljanak. Aztán mindenkit felébresztettek, és elkezdődött a kirttan.
Sríla Gurudév békésen feküdt, mintha csak épp elaludt volna.
A hír egy pillanat alatt elterjedt. Emberek hosszú sora jelent meg Sríla Gurudév szobájában, sírva rótták le kegyeletüket. Gurudév testét virágfüzérek borították, a bhakták kirttanokat énekeltek, a tanítványok pedig egyre csak érkeztek. A közeli rokonok is megjöttek én pedig Gószvámí Mahárádzs szobájába siettem. Mahárádzs sápadtan ült a számítógépe előtt és lázasan keresett valamit. Tudtam, a történteknek lennie kell valami Isteni megerősítésnek. Mahárádzs, a templom (a navadvípi templomegyüttes) melyik részén lesz szamádhi mandír?
- A bhakták érezni fogják, hol legyen, fel fog tárulni előttük - mondta Gószvámí Mahárádzs, és sírásban tört ki, én pedig távoztam a szobából.
Az egész olyan volt, mintha mindent kívülről néztem volna...
A bhakták gyorsan és összehangoltan cselekedtek, mindenki tudta, hogy erősnek kell lennie, azért időről időre könnypatakok folytak szemünkből. Olyan volt, mintha Gurudév mindannyiunkat irányított volna. Szirénázó menőautóval vittük Navadvípba a bhakták kíséretében. Az út szokatlanul üresnek tűnt, mintha egy láthatatlan erő minden akadályt elhárított volna; három óra múlva már Navadvípban voltunk.
Ekkorra Navadvíp és környéke lakói összegyűltek a templomnál. Volt olyan pillanat, amikor biztosra vettem, hogy mindenki megőrült.
Gurudév testét bemutatták a Múrtik előtt, aztán emberek százai özönlöttek hozzá, mindenki meg akarta érinteni a lábát - voltak akik jajgattak, mások szinte megbolondultak. Nagy erőfeszítések árán sorfalat képeztünk Gurudév körül, és csak kettesével engedtük oda az embereket elbúcsúzni. Hamar kialakult a sor. A virágok mint az eső hullottak rá. Gurudév minden jelenlévőre áldását adta. Békésen feküdt, mintha csak azt mondta volna: - Minden a legnagyobb rendben, ne aggódjatok, ha nem tudtok már értem cselekedni.
Amikor véget ért a búcsú szertartás, Gurudév testét Sríla Srídhar Mahárádzs szamádi mandírjába vitték, ahol az abhisék szertartást (rituális fürdetés) végezték el rajta. Testét lemosták vízzel, bekenték szantálfa péppel és ghível, majd új ruhába öltöztették...
Srípád Ácsárja Mahárádzs mint Szudarsana Csakra, olyan sebességgel mozgott a helyszín különböző pontjain - egyik pillanatban Gurudév testét mosta, majd a szamádi helyét ásta, de a következő pillanatban már valahol máshol adott utasításokat.
Aztán elkezdődött az Árati. Egyik pontjánál a háttérbe vonultam, és onnan néztem ... Gurudév ült a szamádiban, mintha élne. Közeli bhaktái vették körül támogatóan ... Fogadta a felajánlásokat, és távozni készülődött. Amikor az Árati befejeződött, kezdetét vette a temetési szertartás. Nehéz volt megközelíteni a szamádi helyét - az emberek szűk körben lökdösődtek körülötte, feküdtek a földön, kapaszkodtak ágyába ... Szó szerint el kellett hajigálni az embereket az útból, de ez nem okozott felháborodást. Vittük Gurudév ágyát, ami úgy tűnt mintha magától mozogna emberek százai kezén át ...
A síremlékben egy speciális oltárt készítettek. Más Gaudíja Math béli idősebb szannjászik ez mellett gyűltek össze. A szertartást Giri Mahárádzs vezette, mindenki fölé magasodva hatalmas dandájával, mintha trónon ülne; időről időre utasításokat adva. A szabályok szerint nem érintheti föld az ácsárja testét. A mélyben egy jagja kundát építettek, melyet később sóval borítottak. Gurudév ülő helyzetben helyezkedett el benne, dandájával és dzsapaláncával a kezében. Az imádat után praszádamot ajánlottak neki. A mellkasára a következő volt írva: „Srí Rúpa Mandzsari Pada.”, és ezután megkezdődött a szamádiba helyezés szertartása. Ácsárja Mahárádzs és mások egymás után egy-egy marék sót szórtak a szórtak a sírba, közben megfelelő mantrákat zengtek. Úgy hullott a só, mint a hóesés, és amikor Gurudév teste már nem látszott ki a só alól, földet kezdtek rá dobálni, kézzel, lapáttal, kosarakkal, ki mivel tudott.
Dzsagadánanda Prabhut majdnem betemették, olyan volt mint az Úr Síva, hamuval borítva. Gurudév közeli szolgálói utolsó személyes szolgálatukat ajánlották. Jamuna Dévi nem tudta volna elviselni a látottakat, Ő Kalkuttában maradt, de a bhakták hívására a szertartás végére megérkezett, mondván, hogy Gurudév szeretné, ha ott lenne. Jamuna Dévi legszebb éveit töltötte Gurudév mellett, és a tény, hogy ebben az életben többé nem láthatja, teljesen összetörte szívét
A tetőről nézve emberek százait láttam, ahogy körbevették a Srí Csaitanja Szaraszvat Math épületét - fürtökben lógtak és álltak a korlátokon, senki nem félt, hogy leesik és összetöri magát. Annyira belemerültek az események követésébe, hogy eszükbe se jutott magukért aggódni. Amit láttam, életem legmegrendítőbb eseménye volt. Valamiért eszembe jutott Maháprabhu Katvába érkezése, amikor szannjásza fogadalmat tett, ott is emberek százai rohantak sírva utána; megmarkolták a homokot a lába nyomán, és egymást lökdösték félre az úton.
Hirtelen egy bhadzsan foszlányai ütötték meg a fülem:„Srí Gaura Mangala Bhúmi Avicsintja-csintámaní” Gaura Mandal földjén minden porszem csodálatos ékkő, mely képes minden kívánságot teljesíteni. Gurudév úgy távozott, mint ahogy a Nap nyugodott le a Himalája hatalmas hegycsúcsai mögött... Hamarosan egy kis domb emelkedett szamádija fölött, melyre egy Tulaszít ültettek. Aztán gyorsan elkészítették a kerítést; nagyon meleg nap volt, de akkorra a hőség is kezdett alábbhagyni, és a Nap is lenyugodott - pont időben végeztünk - a szabályok szerint ugyanis a szamádhi építését napnyugta előtt be kell fejezni.
Ahogy a nap lebukott az égen, gyenge szél fuvallatát éreztük, aztán hirtelen dörgést hallottunk, villámlott és eleredt az eső. Gószvámí Mahárádzs mellettem állt, és épp a következő slókát olvasta: "Az istenek esőcseppekkel öntözték Navadvíp áldott földjének virágait, és az egész transzcendentális világ örvendezett." Ahogy lehullt a csend, mindenki a Gurudévtől való elválás óceánjának mélységébe merült.
Emlékezetünkbe idéztük, Gurudév itt Navadvípban építette az Együttlét az elválásban templomát az Ő Guruja számára. Az elválás tüze megtisztít, és felolvasztja az önérdek és az önszeretet jegét dermedt szívünkről.
Több mint 16 óra telt el 40 fok hőségben, mikor visszatértem szobámba és az ágyamba zuhantam. A halálos fáradtság ellenére hirtelen meglepő könnyedséget és tisztaságot éreztem. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen esemény, egy igaz Vaisnava távozása ilyen mély elégedettséggel járhat. Elképzelhetetlen volt, de mégis igaz.
Aztán eljött a reggeli összejövetel ideje - Srípád Gószvámí Mahárádzs nagyon mély igazságokról beszélt Gurudévvel kapcsolatban, és dicsőítette Ácsárja Mahárádzsot, megszilárdítva őt helyzetében a spirituális örökösödési vonalban. Néhányan az ellentáborból jelen voltak, és igen megdöbbentek. Különböző országok képviselői egyenként, beszédet mondtak, melyekben dicsőítették Gurudévet és élő örökösét. Rám is rám került a sor, én is mondtam valamit, nem is emlékszem mit, de a tanítványok helyeslően fogadták... Ácsárja Mahárádzs virágzott, mint egy rózsaszín lótuszbimbó: az ellenzék és a kemény munka próbára tette az utolsó időkben, de úgy érezte, Gurudév kegyében részesítette a bhaktákon keresztül, és nagyon hálás volt az áldásokért.
- Kérlek, bocsássatok meg, nem vagyok tökéletes - mondta, és ez olyan őszintén, otthonosan hangzott. Nyilvánvalóvá vált, hogy a bhakták Gurudév akaratát szeretnék teljesíteni.
Az elkövetkezőkben minden a régi kerékvágásban halad, mivel tudjuk, hogy transzcendentális formájában, útmutatásaival Sríla Gurudév velünk van. A változások természetes és harmonikus módon fognak végbemenni. A legfontosabb, hogy Gurudév boldog, és mi mint egy nagy család, elkísérjük örök útjára.
A Rámánanda-szamvádában, Maháprabhu és Rámánanda Ráj legendás beszélgetésében, mely feltárja az igazi teizmust, Srí Csaitanjadév Maháprabhu így kérdezi Rámánanda Rájt: - Melyik az elválás legmagasabb formája? Rámánanda Ráj azt válaszolta, hogy az elválásnak nincs mélyebb formája, mint a bhaktáktól való elválás.
Szvámí B. B. Avadhút
Oroszról angolra fordította Kundalatá d.d., magyarra fordította Dr. Odor Kinga, Anukrisna d.d. és Madhubala d.d.
Részletek Srípád B.B. Avadhút Mahárádzs által az orosz tanítványoknak írt, Sríla Gurudév eltávozásával kapcsolatos eseményeket bemutató leveléből.