Kérdés: Az odaadó szolgálatról szeretnék kérdezni. Álmomban feltettem ezt a kérdést, hogy a széva mikor válik odaadó szolgálattá? És ha már odaadó szolgálat, az hogyan működik az emberben?
Gószvámí Mahárádzs: Megtanítanak rá bennünket. A gyerek jó példa erre. Családi összejöveteleken a rokonok adnak valamit a gyereknek, és azt mondják, add oda a néninek, vagy add oda a bácsinak. A gyerek elveszi, odaadja, és aztán gyorsan elszalad. Kezdetben nem érti, mit tesz, de idővel kialakul benne a szeretet, és késztetést érez, hogy magától adjon. Megtanulja, mit jelent adni és kapni, megtanulja, hogy felajánljon másoknak valamit.
Rúpa Gószvámí hatféle kölcsönös szeretet kapcsolatot említ a bhakták között.
„Adományozás, ajándékok elfogadása, bizalmas gondolatok feltárása, bensőséges tudakozódás, mások praszádával kínálása, illetve annak elfogadása - ez a hat tényező jellemzi a bhakták szeretetteljes viszonyát.”
(Rúpa Gószvámi: Srí Upadésámrita, 4. mantra)
Először azon a fokon állunk, amikor megmondják: „Jó, akkor most tedd a gyümölcsöt és az ételt a tálcára és ajánld fel Krisnának.” Megyünk és odatesszük a felajánlott dolgokat Krisna vagy Gaura-Nitaj elé, és imákat mondunk. De vajon, igazából mennyit értünk ebből? A múrtik ott vannak, Krisna ott van, de a mi megértésünk még nem eléggé fejlett. De ahogy gyakoroljuk a folyamatot, szeretet kezd kifejlődni bennünk, ami aztán egyszercsak spontánná válik. Már nem erőltetett, hanem magától jön.
Egy másik módja saját jelenlegi helyzetünk meglátásának a következő: van nyersanyagunk a főzéshez, és van ismeretünk arról, hogyan főzhetjük készre azt. Ha odaadjuk egy szakácsnak, valami ízletes, nektári ételt fog főzni belőle. Mi tehát a nyers zöldségeinkkel, a nyersanyaggal fordulunk a guru vagy vaisnava felé, ez a szolgálói készségünk és energiánk, ezt ajánljuk föl nekik, és ez alakul át, ahogyan fölfelé halad, valami mássá, valami más neművé. Ezért van guru-vargánk. Nekik ajánlunk fel, ez a rendszerünk.
Ahogy Rághava Pandit tanítja: „add oda nekik.” Raghava Pandit a lelki világban Danistha, ő viszi Rádháránínak, amit felajánlottak Krisnának. Először tehát felfelé haladunk, a gurun, guru-vargán át Gaurangához és Rádhá-Góvindához, ők elfogadják a felajánlásunkat, ami azután visszajön hozzánk, és lefelé haladva a guru-vargán keresztül praszádamként megérkezik. Elérni azt az állapotot, amikor a szívünk már igazán szeret, nagyon magas szint.
Rúpa Gószvámí leírja ezt a fejlődési folyamatot a Bhakti-raszámrita-szindhuban: sraddhá, szadhu-szanga, bhadzsana krija, anartha-nivritti, nisthá, rúcsí, ásakti, bháv. A bhakti-lata-bidzsa, az istenszeretet növénykéjének magja kicsírázik a szívben, rügyet hajt és a bháva-bhaktiban kivirágzik. Ami mag volt, majd rügy, a bháva-bhakti szintjén virágba borul. És ebből a virágból gyümölcs származik.
Guru Mahárádzs azt mondta, hogy azon a szinten, amikor a virág megjelenik, az odaadás a bhakta szívében egyfajta illattá válik, nagyon édes illattá, amit Krisna elbűvölőnek érez, és vonzódni fog hozzá. Ami az elején mechanikus tett volt, eléri azt a szintet, ahol a szívben magától áradóvá és szeretetteljessé válik. Sajátos, egyedi illata van és ez az, ami Krisnát vonzza. De az egész, az elejétől a közepén át a végéig minden hozzájárul az odaadáshoz, ami nagyon magas szint.
Mi az odaadás szót eléggé szabadon kezeljük. Ha valaki eltöltött a Krisna tudatban egy hetet vagy kettőt, azt mondjuk rá bhakta. Aztán eltölt egy hónapot, aztán egy évet. Már egy éve bhakta, tíz éve bhakta, ötven éve bhakta, már ötven élet óta bhakta. Mit is jelent odaadó hívőnek, bhaktának lenni? Kálija feleségei azt mondták, Laksmi Dévi életeken át vezekelt. Ebben az a tanítás számunkra, hogy fokozatok vannak. Mi nem akarunk tiszteletteljesek lenni, ezért azt gondoljuk magunkról, hogy bhakták szeretnénk lenni. Nem vagyok igazi bhakta, de arra vágyom, hogy azzá váljak, ez életem célja. A hittestvéreinkről gondolhatjuk azt, hogy ők bhakták, van odaadásuk. Én csak vágyom arra, ami nekik van, ez a megfelelő látásmódja a dolgoknak.
Ugyanakkor megértjük, hogy a bhakták természetes módon keverednek és egy időben különböző szinten állnak, van harmadosztályú bhakta, másodosztályú bhakta, és van első osztályú. Gurudév néha idézte Guru Mahárádzs egyik hittestvérét, aki azt mondta: „Mennyire bhakta valaki? Egy százalékban, öt százalékban, huszonöt százalékban, ötven százalékban, kilencvenkilenc százalékban? Nem tudhatjuk.” Krisna odaadó hívének lenni a legmagasabb rendű dolog, amit elérhetünk. Vagyis tekintsünk úgy magunkra, mint akinek ez a vágya, élete célja. Arra vágyunk, hogy bhakták legyünk és hittestvéreink társaságában, a guru és a vaisnava útmutatásának a segítségével elérjük a célunkat. Reméljük, hogy elérjük.
Igazából Krisna iránti odaadásból cselekedni már maga a Krisna iránti szeretet, a Krisna préma, ami a legmagasabb szint. Azt fogjuk találni, hogy akik ezzel rendelkeznek, önmagukban nem ezt látják. Mahaprabhu maga azt mondja, „na prema-gandhó ’sti darapi me harau”, nincs bennem egy leheletnyi Krisna préma sem, egy cseppről nem is beszélve. Megtanuljuk, hogy a Krisna tudat mértéke fordítva mérhető. Nem azt mutatom be, mi az, amit elértem, hanem inkább negatív kifejezéssel élek: „nincs bennem”, „hiányzik belőlem”, „szükségem van rá”, „képzetlen vagyok”. Sríla Guru Mahárádzs azt mondja, ez a fajta kifejezésmód a bhakta gazdagsága, a bhakta minden kincse, ez az alázatossága, amikor azt mondja, „ezzel nem rendelkezem”, „ez a célom”, azt érzem, hogy „szükségem van rá”. Ez azt jelenti az elválás tanítványi láncolatában, hogy szükségünk van valamire, beteljesületlenek vagyunk. Guru Mahárádzs azt mondja, ez a közvetett módja annak, hogy tudassuk, mennyire értékesnek tartunk valamit, mennyire szomjazzuk azt. Ez egy bizonyos szinten azt jelenti, hogy szeretjük azt a dolgot. Amikor egy bhakta ilyen negatív kifejezést használ arra, mennyire távol érzi magát Krisnától, a mértéknek a fordítottja jelzi, milyen szív, mennyi érzés, és szeretet van benne valójában.
Először azon a fokon állunk, amikor megmondják: „Jó, akkor most tedd a gyümölcsöt és az ételt a tálcára és ajánld fel Krisnának.” Megyünk és odatesszük a felajánlott dolgokat Krisna vagy Gaura-Nitaj elé, és imákat mondunk. De vajon, igazából mennyit értünk ebből? A múrtik ott vannak, Krisna ott van, de a mi megértésünk még nem eléggé fejlett. De ahogy gyakoroljuk a folyamatot, szeretet kezd kifejlődni bennünk, ami aztán egyszercsak spontánná válik. Már nem erőltetett, hanem magától jön.
